Kezdetben úgy terveztem, hogy majd minden útamról jól beszámolok itt, elvégre azért hoztam létre ezt a blogot. Namármost ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy évente egyszer eszembe jut, hogy egyáltalán van ilyenem és akkor hirtelen írnom kell valamit rá. A hetekben azon morfondíroztam, hogy milyen jó is lenne keresztülszelni a Börzsönyt...télen...hóban, fagyban...éjjel. Csak azért, mert miért ne?! Ez is egy újabb láncszem az elmebeteg ötleteim végtelen sorában...
Valamilyen hihetetlen csoda folytán sikerült rávennem derék barátomat, Ádámot, hogy csatlakozzon ehhez a baromsághoz... Hogy miért sikerült meggyőznöm, nem tudom, de mindenesetre örülök, hogy nem egyedül kellett nekivágnom a túrának és viaskodni az éjjeli erdőben potenciálisan fellelhető vadállománnyal...
Na és hogy egy kicsit komolyabb jelleget kölcsönözzek a vállalkozásnak, szót kell ejtenem az előkészületekről. Mivel nemcsak úgy ukkmukkfukk nekivágunk az éjjeli erdőnek, aztán az első fánál elmegyünk Dánia irányába a helyes út helyett, ezért első lépésként végignyálaztam, "zúmoltam" ki-be a digitális Börzsöny térképet, hogy honnan kéne indulni és hova lenne jó érkezni, hogy a lehető leghosszabb és legszintesebb legyen a hepaj. Kemence - Kismaros.
Az eszközök
Ez lett a vége. Aztán kb. 50 méterenként végignéztem az útvonalat, a turistajelzéseket és mindenféle földútat. Az elágazásokat a térképen bejelöltem és földrajzi koordinátáit, tengerszint feletti magasságával együtt belerittyentettem a GPS-be (mint később kiderült, ezt baromi jól tettem!). A program útvonaltervezőjével kijelöltem az útat, ami kb. 30 km-nek bizonyult 1000 m körüli szinttel. Háhh, ez semmiség! - gondoltam. A lázas előkészületek hangulatát némileg lerontotta a puszta tény, hogy a túrát megelőző éjjelen éjszakás voltam a munkahelyemen, ami -logikusan- a rákövetkező napra nézve egyáltalán nem jelent kipihentséget, cserébe fáradtságot és kimerüléshez közeli állapotot igen. Így aztán az alaphangulat megvolt...
Január 4-én, vasárnap este 6 körül indultunk a Nyugatiból Szob felé. A "MÁV-remek" zónázó volt, ami annyit tesz, hogy Vác után mindenhol megáll, azaz Verőcén, Kismaroson, Nagymaroson, Zebegényben és végül Szobon. Haha, ha ez ilyen egyszerű lett volna! A terv az volt, hogy 19:02-re befut a vonat és mi észveszejtve átrohanunk a szobi pályaudvar másik felére a buszhoz, ugyanis az 7 perccel később, 19:09-kor indul menetrendszerint. Ez így mind szép és jó elméletben, a gyakorlat azonban tök más szokott lenni...ugye. Pláne, hogy nekünk sikerült még egy lapáttal rátennünk! :) Ugyanis a vonaton meleg volt, nagyon meleg. (Nekem, személy szerint ropogósra sült a bal lábszáram bal fele, akármilyen messze is tartottam a radiátortól...) Ezért aztán kellően "kokik" voltunk mire a cél közelébe értünk. Amikor a vonat zöme a Zebegény utáni megállóban leszállt, akkor mi is úgy tettünk...biztos ez Szob. Az volt. De Szob-Alsó. Hogy az a...! Jobban át kellett volna nézni a megállókat. Vissza a vonatra. De az ajtó már nem nyílt ki, mert jelzett a kalauz bácsi (vagy néni) és adieu, a szerelvény tovagurult! Francba. - Itt megállok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vonat melege erősen elgondolkoztatott engem is, hogy ezt most tényleg akarom?! Este 7-kor, vaksötétben, még félúton sem vagyok a Börzsöny egy kihalt faluja felé, ami ráadásul csak a hülyeségem kiindulópontja, onnan még -10 fok körüli hőmérsékletben és kisebb havazásban, mindössze két fejlámpával világított, sötét erdei útakon, ki tudja mekkora hóban több hegyen átmenni és 30 km-t túrázni Kismarosig csak azért, mert EZT MOST MEG KELL CSINÁLNI?! Nem, abban a pillanatban ez az egész nagyon valószerűtlennek tűnt... Aztán leszálltak a mukik és velük mi is. Nem kellett volna. - Egy ideig tébláboltunk, hogy akkor most tulajdonképpen mi is legyen valójában, de aztán a hideg megtette jótékony hatását: futááás! A nem éppen világváros Szob, nem éppen világvároshoz méltó emberforgatagán (zéró) nem volt nehéz átfurakodnunk, ellenben a falun hosszában lenyomott sprintünk irigylésre méló bemelegítésnek bizonyult. Loholva bár, de törve nem végül megérkeztünk Szob nagyobbacska pályaudvarára, ahol, ha az eredeti terv szerint leszállunk, mint említettem, maradt volna 7 percünk megkeresni a buszt, ami Kemencére visz bennünket. Így maradt mínusz 4 perc. De a busz még ott volt. A sofőr zárt ajtók mellett fűtött az utasoknak (annak a 3-nak). Azt hittem, már bezárt a bazár. Kopp-kopp, csókolom, mi is mennénk ám. 5 perc múlva már sikerült is megnyomnia az ajtó kinyitására kitalált gombot és felszálhattunk.
Bő egy óra múlva aussteigen Kemencén. (Ez volt egyébként a másik olyan utazás, ahol szintén meleg volt és erősen elgondolkodtam az "expedíció" kivitelezésén. Viszont már nem volt visszaút - hacsak nem akartunk volna gyalogolni - , mert Szob felé már nem ment semmi aznap este. Úgyhogy nincs mese, toljuk!) A sofőr kitett minket, ahol mondtuk és elviharzott... a busszal együtt. Még sokáig lehetett hallani a megközelítőleg 50 személy szállítására alkalmas gépjármű - azaz a busz - hangját, ugyanis síri csend honolt a centre-ville-ben.
Este fél 9, Kemence. Kütyük elő, kalibráció, start-fotó, beöltözés, síkesztű, fejlámpa,hóesés...és a falu végén elfogyó közvilágítás. Nyakamban a Nikon, fejemen a fejlámpa (meglepő módon), bal kezemben a GPS, jobban a térképek, bal zsebemben a hőmérő, jobban a takonygyűjtő. Nosza! A kék-zöld turistaúton elindulva, az erdő szélén rögtön egy befagyott, illetve kilenc tizedig befagyott, termetes patak kersztezte utunkat. Általkeltünk rajta ladik nélkül, viszont balett mozdulatok tágas tárháza segítségével. Ez a kis vízfolyás egyébként az elkövetkező jó másfél órában körülbelül harminckét és félszer vágta ketté a jelzést, hogy száradna ki! Egy idő után azért csak elfogyott. Cserébe jött a meredek, havas lejtő és a szél, ami eddig nem kutyálkodott. A fényképezéstől is elment a kedvem. Mérni viszont bizony félóránként kellett! Hogy mit? A légtüneménytanban használatos állapothatározót, azaz a léghőmérsékletet. :) És miért is? Csak. Mert jól esett. És mert tudni akartam a hőmérséklet profilt az út során. Ennyi. Jó, no comment...
Befagyott patak Kemencénél.
Hn 12-re értünk fel Nagy-Hideg-hegyre. A turistaház nyitva volt (még jó, hisz menedékház!), becammogtunk. Bent halovány fény és balzsamos meleg fogadott. Persze, mint később kiderült, csak a kinti -15-nek érzett, de valójában -8 fokos cidrihez képest volt meleg, ugyanis kemény 13 fok honolt a beltéren. Orr tartalom kiürít, vízes, fagyott ruhák le, rá a kilóméter hosszú, az előbbi hőmérsékletből is sejthetően mérsékelten üzemelő radiátorra. Az egyik k hideg, fűtetlen wc (asszem a női) helyiség mellett találtam 2 kinyitható nyugágyat. Perfekt - mondom. Meleg, nyugágy, 40 wattos lámpa fénye egy mammut helyiségben...mi kell még?! Zene! Ádám telefonja funkcionált dj pultként. Közben párszor átfutott az agyamon, hogy mennyi ideig élvezhetjük ezt a hawaiit és mindig az lett az osztás-szorzás vége, h hejj, ráérünk arra még!
M. Ádám büntetett előéletű sorstársam a turistaházban, éjfélkor. :D
Jómagam homályosan :) (a gép lencséje gyorsan reagált a melegre ;) )
Végül annyira jól sikerült ez a rövid pihenésnek induló érzékcsalódás, hogy másfél órát ücsörögtünk a szépen kialakított vackunkban az éjszaka közepén. Az első vonat 3:55-kor indult Kismarosról, gondoltam azt elérjük. Ha nem, fél óránként úgyis jön egy. Fél 2-kor sikerült abbandonálni a luxust és kimenni az ajtón túl, a vérmedvék birodalmába.
Tulajdonképpen meleg van Nagy-Hideg-hegyen...
Nagy-Hideg-hegy közvetlen környékének turistaútjai igencsak kesze-kuszának mondhatóak. Ugyanis itt fut össze kb 6778 útvonal, de persze még véletlenül sem egy pontban, hanem fordított folyó deltához hasonlóan sok ösvény egyesül több nagy ösvénybe, hogy aztán együtt nekiütközzön a ház bejáratának. Ebben most csak az az érdekes, hogy a nagy "jelzés-kavalkádban", éjjel, szakadó hóban és igencsak rossz látási viszonyok mellett, belátható időn belül GPS nélkül igencsak nehezen boldogultunk volna. - Igen, ez itt a reklám helye: GPS forever! Allahu akbar, assaddu annala illaha il GPS! Éljen a műholdas navigáció! Tessenek, tessenek! Ócó, jó (kiskínai)! - Ezért aztán egyik szemem a GPS-en, a másik üveg. Igaz, már csak lefelé kellett menni, de az elején bazi meredek volt az út, jó csúszós hóval, a vége meg lankás, viszont irdatlan hosszú, egyenes és unalmas. Hajnali 3 óra körül értünk vissza a civilizáltnak látszó tájba, azaz az 1 cm finom porhóval borított aszfaltozott útra. Ez már Királyrét. Gyors look a GPS-re, már csak sok km még Kismarosig, behavazott, nyomtalan kocsiúton. Nagyszerű. Ez már nagyon nem volt kellemes. Az egyetlen szórakozást a különböző vérállatoktól származó, hóban hagyott nyomok követése és azokon való elmélyült hümmögés jelentette. A következő falu, Szokolya határában megállt mellettünk egy kisteherautó (közepes teherbírású tehergépjármű) és vezetője bepattanásra buzdított bennünket. Hopp, stop, király! Irány a kismarosi vasútállomás, hátha még elérjük a 4:25-ös vonatot! Sofőrünk, látván az összefagyott és az anyósülésen összepréselődött, rozzant emberfajzatokat, mintegy mellékesen közölte, hogy húzzuk még jobban össze magunkat, mert ez a fülke ugyan három személyes, de japán...erről eszébe jutott egy történet, ami az idén télen esett meg vele. 3 kerek percet utaztunk csak a kocsiban, de ezalatt elmesélte, hogy hogyan vett fel két...hát...egyszerű, stoppoló lánykát a kocsijába, miként ért hozzá a váltó a közelebb ülő lányka combjához, az hogy reagált erre és utána hősünk hogy dobta ki a kocsiból, mondván, hogy őt ne gyanúsítsa senki bujálkodással, mert ő bizony soha nem tenne ilyet, és hogy a másik lányka lehülyézte a barátnőjét, amiért ő ilyen hülye, mert hogy lehet ilyen hülye, és, hogy őt (a jóságosat, nem azt a nagypofájú, cserfeset) azért ugye elviszi a bácsi oda, ahová szeretné. Sőt! Még az is kiderült, hogy a bácsi természetesen a jóságos lánykát elvitte oda, ahová akarta, aki azt mondta a bácsinak, h a másik csaj (a nagypofájú, cserfes) úgyis elő fog kerülni hamar, mert hétvégén együtt mennek diszkóba és csak neki ( a jóságosnak) van kocsija, amivel mennek...és még sok-sok információ elhangzott a triumvirátus különböző tagjairól, de egy idő után őszintén szólva elvesztettem a fonalat. Sokat hál' Istennek nem "vesztettem", mert ez akkortályt következett be, amikor megérkeztünk a vasútállomásra. Köszöntük szépen a fuvart és felcaplattunk a sínekhez. A vonat pont jött. Még egy mérés se fért bele teljesen... ;)
-------------------------------------------------------------------------------------------------
A tényleges, bejárt útvonal a félóránkénti mérés helyével, időpontjával és eredményével.
Magasságdiagramok,összesítés: 744 m abszolút szintemelkedés, 867,7 m tszfm legmagasabb pont 12 km-nél, 29,6 km össztáv.
A fontosabb elégazások koordinátái, a jobb alsó sarokban Nagy-Hideg-hegy.
Nagy-Hideg-hegy, a turistaház mellett.
A sípálya mellett. Köd, hó, szél...
Hawaii... :)
Királyrét, trollok lábnyomai tűnnek elő a sötétből. A civilizáció kezdete... ;)
