"Hidegvadászat" , avagy fagyos koordináták Zabarban!

Valamit tudni kell rólam: minden normális emberrel ellentétben, én szeretem a hideget bármilyen formában. Nem kicsit. Ebből következően kedves ismerőseim általában hülyének néznek, amikor földöntúli mosoly kíséretében elújságolom nekik, h a Föld ezen és ezen a pontján baromi hideg volt a reggel, itt és itt "kellemes" -30 fokra ébredtek a "szerencsés" ottlakók... Leginkább az nem szokott tetszeni az említett személyeknek, h a szám előtt ott van az a bizonyos "-" jel. Mert ugye - gondolják ők - 30 fok fagypont felett mégiscsak kellemesebb, mint alatta... Badarság! :)

Nos tehát a hideg levegő iránti tiszteletem és szeretem okáért régóta figyelem a magyarországi szélsőségesen hideg településeket és helyeket is. A NO.1 egyértelműen egy hangyaf**nyi település Nógrád keleti csücskében, közel Heves és BAZ megye határához. A neve: Zabar. (Egy perc néma csend, áhitat....mély levegő.... :) ) A "bar" fenyőerdőt, míg a "za" mögöttit jelent, vagyis elképesztően kreatívan összepakolva a két szót, a " fenyőerdő mögötti" szóösszetételt kapjuk. Na hát egy ilyen misztikus névvel meg aztán abszolút a szívembe zárta magát ez az Isten háta mögötti fagyos katlan. Különleges orográfiájának köszönhetően (északról nyitott, a többi oldalról viszont zárt völgyben már a XIII. századtól megbúvó kis település) különleges mikroklíma alakult ki a falu környékén, ami lehetővé tette, h 2003 január 12-én hajnalban -31,9 °C minimumhőmérséklet alakuljon ki és ezzel "hidegileg" bucira verje az összes szánalmas " a leghidegebb" címre pályázó vetélytársat. :) (Hozzátartozik az igazsághoz, hogy Zabar a leghidegebb téli középhőmérsékletű település, amelynél hivatalos mérés van. Biztos léteznek nála hidegebb mikroklímájú helyek is, de ezek egyelőre feltáratlanok... Persze gőzerővel dolgozom az ismeretlen feltérképezésén...! ;) )

No de addig is; kb egy hete előrejelzést készítettem és azt vettem észre, h bizony-bizony a közeljövőben lesz egy ÉK-i hidegbetörés, ami után megfelelőek lesznek a kondíciók szélsőségesen alacsony hőmérsékletek kialakulásához. Már régóta terveztem, h egyszer elmegyek Zabarba, amikor baromi hideg van, sőt, jó eséllyel a leghidegebb az országban az adott időben. Hát most sikerült. Hogy ez miért jó? Dombon ülő fűcsomó legyek ha tudom. Mindenestre állat és kész. :)

Így tehát elhatároztam, leruccanok ma Zabarba, h vadásszak egy kis hideget. :) Elhívtam két pajtást is, akiket sikerült meggyőznöm, h "hádeezmilyenjóleszmár!!!", beadták a derekukat, jöttek velem. Önmagában a tény, h "legyünk valahol, ahol jó hideg van és azt élvezzük" nem olyan nagy cucc, talán a kevésbé érdeklődőket is rá lehetne venni, h csatlakozzanak eme eszement küldetéshez. Egy apró tény viszont megtizedeli a rávehető embertársak lajstromát. Nevezetesen, h egy átlagos nap legalacsonyabb hőmérsékletei ugye hajnalban, napfelkelte előtt fordulnak elő. Namármost; a gyakorlatban ez annyit jelentett, h időben a 143 km-re lévő Zabarba érkezzünk (és élvezhessük a leghidegebb időszakot, merazjó) háromnegyed háromkor kellett kelni....azaz 3 órával azután, h lefeküdtünk. Ezt azért már kevesen vállalják be. :) Mivel terveim között szerepelt, hogy egy reklámozási megfontolásokból most nevén nem nevezett meteorológiai honlapon bejelentsem az éppen aktuális hőmérsékletet a helyszínről, felszerelkeztünk egy laptoppal és mobil internettel. Ezen kívül volt nálunk 3 fényképezőgép a neves pillanatok megörökítésére, egy PDA GPS, egy túra GPS, egy Pt 1000-es profersszionális kalibrációs hőmérő, plusz magának a kocsinak a hőmérője. Csak ennyi. :) Ezek mind nem kicsit megszállottságra utalnak...;) A kocsi hőmérőjének menetközben egyébként igen komoly szerepe volt, néha fel-fel rikkantottam, h már -13!, már -14,5!... és a Zabar táblánál -16! A meteorológus berkekben jól ismert inverzió jelenségét is maximálisan megtapasztaltuk, lévén, h a Zabarba vezető út Salgótarján után a hegyekben kanyarog, ahol kb 500 m magasan "csak" -9 fokot mutatott az autó hőmérője. Mindez csodálatos örömmel töltött el...engem. :)

Annál a bizonyos Zabar táblánál :)

Zabarba érvén, eszeveszett fényképezésbe kezdtem a falu határát jelző táblánál. Megálltunk az út közepén - közel, távol senki - előkaptam az egyes számú fénygépet, célba vettem az objektumot, kattintottam...illetve csak kattintottam volna, ha fel lett volna töltve az akksi. :@ Hát jó, ez nem nyert. Következett a kettes számú harci gépezet. Egy kattintás oké, aztán lemerül az elem. "De miért???"-kérdeztem a csillagos ég fel fordulva. Elemcsere, jólvan, műxik. Katt, katt, katt. Mindezt még sötétben. Elképzelem, ahogy egy helyi lakos, éjjel klotyóra kibotorkálás után, dolgát végezvén kibambul az ablakon és meglátván a Zabar táblát elölről-hátulról, oldalról fényképező, az autó reflektorának fényében szambázó, mínusz sok fokban pulcsiban ugráló embernek látszó lényt elhűl, és álmos, bóbiskoló pofája nekie tüstént felölti a " mi a f...?!" kifejezést...

Utazótársaimnál azért nem volt ennyirre drasztikus a helyzet, amikor közöltem velük, h itt most kiszállunk a jó meleg autóból és mérni fogunk. Mértünk is. Először még csak szerény -16,8 fokot mutatott a légtüneménytanban operatívan használt mérőeszköz (alias hőmérő), aztán, ahogy közeledtünk a napfelkeltéhez és egyre hidegebb lett, valamint Géza pajtással "kincskeresést" játszva szörcsingoltuk a cold spotokat egy fagyott mező felett ,kb 20 méterre a hivatalos mérőponttól, fokozatosan hűlt a levegő, és egy pont felett -18,8 °C-nál állt meg a monoton csökkenő lineáris trend. Jajj, Géza, ez a te hatásod! :) Monoton csökkenő lineáris trend?! Ehh. Mindeközben Bájgúnár kolléga megpróbált életet lehellni 2 perc alatt lefagyott ujjaiba, de hiába; -18 fokban nem megy. Bezzeg a jó kis 0 fokos (!) kocsibelső (időközben lehűlt a kocsiban is a levegő)! Ammán minnyá más! :) Ezek után ezek ketten kitalálták, milyen jó lenne megnézni, h a mínusz x, tehát borzalmasan hideg hőmérsékletű főútra ....pont, pont pont.... mennyi idő alatt lesz szilárd halmazállapotú a cucc.... Hát nem sok... :) Közben megpróbáltam beizzítani a laptopot, h elküldjem az észleléseinket, de a technika ördöge ismét csak közbeavatkozott. Az akksi bemondta az unalmast. Pápá, laptop... Végül a csodálatos wap létezése mentette meg a helyzetet.

Kezdetben...

Végül...

Végeredmény: Zabar nyert, mi észleltük ma hajnalban a leghidegebbet, -18,8°C-t. És ez jó. :)

-------------------------------------------------------------------------------------------------

K***a hideg van, forró tea a kézben :)

Lefagyva

tea, kesztyű, kabát, sapka :)

TT45, Budapest-Visegrád alone...miért is ne!

Az egész úgy kezdődött, hogy bekattant valami a fejemben...Valaki elejtett némi szófoszlányt, amiben benne voltak a "Visegrád", "teljesítménytúra","Budapest" szavak. És ekkor jött a bummmm a fej(em)be! Megmagyarázhatatlan agyi munkák eredményeképpen előálltam egy ötlettel, nevezetesen, hogy mi lenne, ha legyűrném a Pilist keresztben, egy nap alatt. Jó, jó, nem olyan nagy dolog, de egyrészt nem szokványos módon terveztem a dolgot végrehajtani, másrészt nem szokványos periódusában az évnek, harmadrészt - mint az utólag kiderült - nem szokványos talajviszonyok mellett. Ugyanis ebben a szakában az évnak a nappalok "inverzhosszúak", tehát rövidek, én pedig nem szerettem volna a fejlámpás megoldást előtérbe helyezni. Ezért aztán reggel 7-kor kellett indulnom, hogy - számításaim szerint - még sötétedés előtt Visegrádon teremjek.

6 körül sikerült is feltápászkodnom az ágyból némi anyázás kiséretében, amit az ablakon kinézve fogadó sötét, borongós idő váltott ki belőlem. Nem sok kedvem volt az egészhez... de menni kellett! Így aztán 1 egész szendvics beburkolása következtében érzett "jóllakottságérzettel" indultam útnak pontban 7-kor. És még persze a GPS-t is be kellett lőni, de neki se' tetszett az idő, elég lassan állt fel...

Az út első felét, egész pontosan 13,59 km-t aszfalton, azaz járdán, úton tettem meg a BACH csomóponttól a csillaghegyi HÉV megállóig. Ez a rész különösebben nem volt izgalmas, úgy is mondhatnám, hogy baromira untam már a vége felé. Végül sikerült eltipegnem odáig, ahonnan már jelzett turista ösvényen haladtam tovább (a térképen "P start"-ként jelölöm, mivel piros jelzésként futott a buliban).

Innen már sínen voltam, kb. 30 km-t kellett még megtennem a Pilisen keresztül. Háromnegyed kilenckor léptem az ösvényre és fél óra múlva, a senki földjén, végeláthatatlan sártenger kellős közepén hát nem egy hófehér Subaruba botlok!? :) Szívemet melegség öntötte el, majdnem ott maradtam egy kicsit dagonyázni... Újabb 30 perec múlva értem el az első pontot, ahonnan szép kilátás fogadott Pilisborosjenőre. 400 m fölött jártam, ahol a fákon is hó volt már, viszont a völgyben semmi, csak köd és ezzel együtt a meteorológiai berkekben jól ismert inverzió. Egy pöppet gyönyörködtem (kb. 3 másodpercet, amíg megcsináltam a fotót), osztán nosza, tovább. Útközben találkoztam egy sárga-fekete kockás (matekosoktól elnézést kérek: négyzethálós...) takaróval bebugyolált pacival - nevezzük Rezsőnek -, aki természetesen keresztben állt az úton, így aztán nem volt egyszerű elférnem mellette. Mint kiderült, "lókollégája" egy favágó társaságában éppen egy bazinagy farönk cipelésén fáradozott, míg Rezső békésen aludt az úton. Szép kis munka megosztás, mondhatom!


Már 25 km-nél jártam, amikor túrám "legszemetebb" részéhez értem, a Holdvilág-árokhoz. A térképen "Esős időben nehezen járható!" felirat trónolt, de figyelembe se vettem... Kellett volna! Ugyanis a hóhatár szintben valahol az árok közepén húzódott, ezért evidens, hogy az alján kb. fél méter vastag sár és a magasabb régiókban végbemenő olvadás miatt megduzzadt patak fogadott. Az akadályok ellenére sietnem kellett, mert még 20 km hátra volt és ugye hamar sötétedik. Nem volt mese, tökig kellett gázolni a trutyiban. Gondoltam, ha egyszer elérem a hóhatárt, nem lesz gond. Hóban mégiscsak tisztább és bár nehezebb, de jobb haladni. Tévedtem. A baromira csúszós, olvadó hótakaró még hagyján, viszont a fák ágairól leolvadó tekintélyes hómennyiségből keletkező tekintélyes mennyiségű víz sorozatban talált nyakon, így olyan feelinget keltve, mintha zuhogna az eső. Ez durván annyit jelentett, hogy valamivel túl az út felénél szarrá áztam úgy, hogy nem esett egy csepp hagyományos értelemben esőnek nevezett légköri objektum sem! Nem éreztem magam túl komfortosan, dehát bevállaltam - ahogy Csernus doki mondaná - , uhogy menni kellett... Végre felértem az árok tetejére, ahol már mindenütt jó 20-25 cm-es hó volt...igen, a fák ágain is...és persze sűrű erdő...újabb adag víz a nyakba, de ekkor már rég nem törődtem vele. Sokkal fontosabb volt a célbaérés időn belül.

Ezek után szemem sem rebbent, amikor a Lajos-forrás után, 29,5 km-nél a szügyig érő hóban elnéztem vmit és csúnyán eltévedtem. Gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a valódi út, azaz a + jelzés helyett, vele párhuzamosan, jó 200m-rel feljebb haladtam egy erdei úton. Erre persze csak akkor jöttem rá, amikor a magasból lenézve megpillantottam a mélyben egy útelágazást, ahol jobbra kellett volna fordulnom és ezzel eltávolodnom attól a helytől, ahol most álltam... Így tehát jobbra fordultam és megpróbáltam toronyiránt eljutni az útelágazásig, vagyis a helyes útig. Gyakorlatilag 40 m szintet zuhantam, csúsztam és kúszva kűzdöttem az életemért egy sűrű tüskés bokor-rengeteg alján. Csak 150 m-t kellett megtennem, de ez elég volt ahhoz, h kb. 2 millió tüske fúródjon belém a kezemtől a talpamig mindenhová és jajveszékelve kipottyanjak a bozóttengerből az elágazás közepére, ahol az utam során turistáskodásból monopóliumot élvező emberek úgy néztek rám, mintha jetit látnának...sárosan!


Megpróbáltatásaim azonban még korán sem értek véget. Amikor sikerült rákászálódnom az útra, olyan erdőben találtam magam, ami elég alacsonyan van a tenger szintje felett ahhoz, hogy ne legyen benne sehol egy árva hófolt sem. Ez jó hír, hiszen - gondoltam naivan - így nem fogok elázni a fákról lehulló, olvadt hóból származó víztől... Hát attól nem! Viszont az eleredő eső miatt igen! Az időjárás úgy gondolta, hogy ha nincs hó (ló), akkor jó az eső (szamár) is. A Subaruval ellentétben, az időjárást nem zártam a szívembe ezen a napon...

Átfutottam Pilisszentlacin, ahol egy elágazásnál ismét a rossz opciót választottam, minek eredményeképpen jó 5 perc rossz irányba futás után visszafordultam és végül megtaláltam a helyes utat. A falutól Visegrádig hátralévő 12 km-es lejtőn az időjárás kellően kitett magáért; volt ott olvadó hós, szakadó esős, bokáig gázolós patakos, elesős és anyázós...szerintem.

Végül megtörve bár, de halva nem - érkeztem meg Visegrádra 45,1 km megtétele után 14:12-kor, azaz 7 óra 12 perccel azután, h magam mögött hagytam a BACH csomópont reggeli szürkeségét.