Cerro Madsen, Los Glaciares, Patagonia, Argentina

Úgy jöttem ide Patagóniába, hogy muszáj meghódítanom legalább egy, német nyugdíjasoknak nem igazán ajánlott csúcsot. Még otthon ki is néztem magamnak a Fitz tövében fekvő és az említett csúcsra szép időben überbrutál kilátást nyújtó Cerro Madsen hegyecskét. Ugyan csak 1806 m magas, de messze ez a legmagasabb különösebb alpinfelszerelés nélkül abszolválható csúcs a környéken. No mondom, ide felkúszunk...



Cerro Madsen



Fitz Roy a térképen és élőben

Alulnézetből, a Lago de los Tres tavacska partjáról nézve nem jelent különösebb kihívást az orom; szikla, sziklácska, kő, firn, hófolt felváltva, még kicsit több mint két Eiffel-toronynyi szintkülönbség. Sima liba.



Firnen felfelé

Ahogy azt Móricka elképzeli... Miután Janka inkább a tó partján elköltött fiktív koktélok és banán-splitek mellett döntött a hegycsúcs helyett, még egy darabig semmi különösebb meglepetés nem ért; szikla, sziklácska, kő, firn, hófolt felváltva. Konkrét ösvényt csak nyomokban tartalmazott a gerinc, azt is csak egy rövid szakaszon még az elején.



Lago de los Tres a gerincről

1400 m körül egyszerre több "átalakulás" is bekövetkezett. Egyrészt egyre nagyobb és egymáson egyre jobban mozgó sziklák vették át kisebb és könnyebb társaik szerepét, miközben a meredekség a függőlegeshez közelített, a gerinc szélessége pedig már csak pár méterre zsugorodott. Ezen a ponton gondolkoztam el először, hogy tulajdonképpen mit is keresek itt az Andok egy kitett sziklanyergén a következő fogást keresve ráadásul halálosan egyedül... Ekkor láttam meg két fekete pontot nem sokkal alattam, de egy másik útvonalon közeledve felém. Találkoztunk, bemutatkoztunk, elszörnyedtek. Utóbbi mozzanatot az eredményezte, hogy észrevették a hátamon a teljes 4 napos felszerelésemet, sátorral, hálózsákkal, karabineren lógó fém bögrével, ruhákkal, GPS-szel, kütyükkel stb... És hát jogosan tették fel a kérdést, h minden oké-e odabent az agyamban, hogy ezt a cirka 20 kilót ide felcipelem, (miközben az egyikükön a túrabot mellett egy apró hátizsák volt csak, a másikon még az se) mire igyekeztem a "legfább" fapofát vágni és határozott bólogatásokkal jelezni, hogy persze, persze, persze. Képzelem mit gondolhattak magukban, dehát kell, hogy legyen valami kihívás is a dologban, "üresen" nem olyan nagy poén felmenni egy hegyre... (mint később kiderült, üresen is imádkoztam volna eleget...)

Így aztán hármasban folytattuk a tanácskozást, hogy merre menjünk tovább a megnehezült terepen. Úgy pontosabb a fogalmazás, hogy merre másszunk tovább. Ugyanis innentől a csúcsig tartó szintben 400 m, távban meg nem sokkal több utat konkrétan sziklamászással tettük meg. Nemegyszer bouldereztünk végig , másztunk meg függőleges, nem túlságosan tagolt, csak a cipőnk hegyének helyet szorító sziklarepedésekkel rendelkező sziklafalakat, ahol csak egyetlen rossz lépés és....és erre gondolva instant halálfélelem a szakadék és alant a gleccser felett függve az említett pakkal a hátamon. Néhol a sziklamászást 70 fokos meredekségű kuloár-mászás cifrázta egyáltalán nem könnyítve meg előrejutásunkat a firnen.



Közel az "álcsúcshoz"

2 óra ideg- és nem utolsósorban fizikumörlő kaptatás után elértük a csúcsot...illetve azt hittük, hogy a csúcson vagyunk, de az elöl mászónk pár méterrel feljebbről lekiáltott, hogy ez egy kisebb mellékcsúcs. Lejjebb kell menni egy kicsit és "körülboulderezve" ezt a "mellékvágányt" felmászni az igazi, tűhegynyi sziklacsúcsra. Remek. Az utolsó pár méteren már szinte rúdmászóknak éreztük magunkat, amikor végre felértünk a zsebkendőnyi csúcsra. Hárman egyszerre nem is fértünk el fent, egy ember mindig egy 2 méterrel lejjebbi sziklanyergen állt (mert a leüléshez kicsi volt a hely...), amíg a másik kettő nézelődött, ujjongott, fotózott a csúcsról.



A Madsen és mögötte a Fitz a "mellékcsúcsról"



Ez még nem az...csak a kicsikéről egy körbetekintés ;)



A kisebb csúcs az igaziról :D



A táskák pont elférnek a csúcson...



A Fitz Roy 3405 m-es csúcsa



Ez a kalóz én vagyok :)



Cerro Madsen, csúcs



Kilátás El Chaltén felé a csúcsról

Igazán azonban csak ekkor kezdetem el rágni a kefét, ugyanis a lefelé út még hátravolt. Köztudott, hogy a hegymászóbalesetek háromnegyede ereszkedés közben történik, hiszen itt most nem részletezett okok miatt, több szempontból is sokkal nehezebb egy hegyről lejönni, mint felmászni rá... Jelen esetben kb 10 percet filóztunk a tű tetején, hogy hogyan kezdjünk egyáltalán neki az ereszkedésnek. Szerencsére a csúcs sziklatűjének pár méterét 20 perc alatt lekűzdöttük, onnan pedig még cirka 10000000 kitett hegyoldal és mélység okozta infarktus után 1 óra alatt leértünk a mászást már nem igénylő, de még mindig igen nehéz, térd- és combizom-próbáló sziklás, köves alsó gerincre. Onnan még 40 perc és megtörve bár, de halva nem, lent voltunk a kiinduló pontunknál, az 1170 m magasan fekvő tengerszem partjánál.

A mini expedíció nem jöhetett volna létre, ha a patagón idjárás ura a rá jellemző zord arcát mutatja, azonban szerencsére március 3-án szabadságon volt... Utunk során több tonnányi szikla hullott a mélybe, kisebb sziklalavinákat okozva alattunk. Aki akarja visszateheti őket a helyükre. Nem ajánlom.